Elfojtott érzelmek – avagy a Jégvarázs pszichológiája

Aki igazán ismer, az tudja: a Disney mesék kiskorom óta a kedvenceim. Még felnőttként is szívesen ülök le egy-egy főhős kalandjait megnézni, és akkor élvezem igazán a meséket, ha már kívülről tudom a szöveget és természetesen a dalokat is. Mégis, a Jégvarázs első része – bár pontosan tudom, mikor mi fog történni – rendszerint szorongással tölt el. A napokban e szorongás mentén mélyebben töprengeni kezdtem az animáció pszichológiai jelenségein, és óriási motivációm lett edukációs célra felhasználni Elsa történetét, ami egyszerre szól az elfojtott nehéz érzésekről, a hamis self kialakulásáról, a szorongás bénító erejéről, annak leküzdéséről és az önszeretet általi felszabadulásról. Tartsatok velem, és nézzünk rá a Jégvarázs című mese pszichológiájára.

 

Mi az az elfojtás?

Az elfojtása egy Freud által bevezetett pszichológiai jelenség, egy olyan tudattalan elhárító mechanizmus, melynek célja, hogy a nem kívánt (túl félelmetes, nehéz, társadalmilag/szülők által nem elfogadott) késztetések vagy érzések kiszoruljanak a tudatból.

Miért tesszük mindezt?

Mert valamikor gyermekkorban megtanultuk, hogy az adott érzelem (pl. szomorúság, düh) kifejezése veszélyezteti a szülői szeretetet, vagy biztonságot. Súlyos érzelmi vagy fizikai traumák esetén is előfordulhat elfojtás, melynek célja a rossz emlékekkel szembeni védekezés.

Röviden az elfojtás a mentális túlélésünket szolgálja:

ha egy érzelem megélése túl fájdalmas, esetleg büntetést vagy megszégyenítést von maga után, az idegrendszerünk inkább eltemeti azt.

 

Az első párhuzam

A Jégvarázsban egy véletlen baleset következtében Elsa húga, Anna megsérül. A szülők – gyermekeik védelmében – azt a megoldást választják, hogy bezárkóznak, rejtve tartják Elsa varázserejét a világ és Anna előtt is.

Ahogyan a palota kapui bezárulnak, az maga az elfojtás folyamata.

A cél a húga védelme és a szülői elvárásoknak való megfelelés. Ez utóbbinak nagyon erős szimbóluma az édesapától kapott kesztyű, és a hozzá tartozó mondás: „… elrejted, nem feded fel” (angolul a don’t feel, vagyis a ne érezz kifejezés szerepel itt).

 

Feltétel nélküli elfogadás és hamis-én

A következő fogalom, amire érdemes kitérni a Jégvarázs kapcsán, az a feltétel nélküli elfogadás. Carl Rogers személyközpontú elméletéből tudjuk, hogy

mindannyian vágyunk a feltétel nélküli elfogadásra.

Ha azonban azt tapasztaljuk, hogy csak a valódi énünk elrejtésével vagyunk szerethetőek, könnyedén azt gondolhatjuk: „el kell rejtenem, aki valójában vagyok, mert az veszélyes és rossz”. Ahol pedig a valódi-én elrejtése történik, ott érdemes megemlíteni még a valódi- és a hamis-én fogalmát, mely Winnicott nevéhez fűződik. A hamis-én gyakran azért születik meg, hogy megfeleljen a külső elvárásoknak és megóvja a sérülékeny, nem elfogadott valódi-ént. Ám ennek a hamis-selfnek a fenntartása nagyon sok szorongással és feszültséggel, belső ürességgel és nehéz érzéssel jár.

 

A hamis-selfnek a fenntartása nagyon sok szorongással és feszültséggel, belső ürességgel és nehéz érzéssel jár.

Hamis Elsa

A szülők reakciója a baleset után traumatizálja Elsát: a bezárkózással nem az ereje használatára tanítják meg, hanem arra, hogy az ereje – ami az identitásához tartozik, tőle elválaszthatatlan, őt meghatározó elem – rossz. Elsa belsővé teszi ezt a kritikát. A kapuk bezárásával nemcsak az érzelmeit zárja el, hanem saját magát tagadja meg. A kesztyű, amit az apjától kap, az önmaga elfedésének, a valódi énje eltitkolásának a szimbóluma. Amikor a szülei elrejtik őt, Elsa azt érzi, hogy: „Az, aki valójában vagyok, veszélyes és nem elég jó.” Kialakul benne a mérgező szégyen és egy hamis én, amivel meg akar felelni a világnak. Elsa elfojtja az erejét, hogy védje a törékeny, sebzett valódi énjét. A szorongása és félelme valójában abból fakad, hogy retteg a lelepleződéstől, a valódi énje felfedésétől.

 

Milyen ára van az elfojtott érzelmeknek?

Az elfojtott érzelmek ritkán maradnak csendben a tudattalanban, folyamatosan felszabadulásra törekednek. Amikor az elfojtott érzelem a felszínre akar törni, azt szorongáson keresztül üzenheti meg nekünk: valami nincs rendben, valami nagyon feszít, nyomaszt. Kicsit úgy működik, mint egy kukta, amit folyamatosan lefedve hagyunk.

Előbb vagy utóbb túl nagy lesz odabent a feszültség, és a kukta feldele lerepül.

Az elfojtáshoz rengeteg pszichés energiát kell felhasználni, és ha ez a kontroll meggyengül – tehát nő a nyomás a kuktában – a szorongás elárasztja a tudatot, vagy – mikor a kukta fedele lerepül – pánikrohamok formájában tör utat a feszültség.

 

Elsa pánikrohama

A koronázás napján Elsa és Anna konfliktusba kerülnek egymással, és Anna véletlenül lerántja a nővére kesztyűjét a kezéről. Azt a kesztyűt, ami az elfojtás szimbóluma, és Elsa valódi énjének az elrejtésére szoltált. Az elfojtás hatalmas súlya alatt szorongó királynő pánikba esik, és kitörnek belőle a megzabolázhatatlan érzelmek – varázserejének nem tud határt szabni, és az egész város jégbe borul.

 

A felolvadás folyamata – avagy hogyan lehet az elfojtott érzelmeket feloldani?

Az elfojtott érzelmek feloldása egy folyamat, amely nem megy egyik napról a másikra. Mivel az elfojtás tudattalan, a kapu az elméhez a testen keresztül vezet. A szorongás testi jeleinek (pl. gombóc a torokban, mellkasi szorítás) megfigyelése segít azonosítani, hogy valamilyen érzelmet épp elnyomunk. Továbbá ahhoz, hogy a félelmetes érzelmeket (pl. düh, gyász) megélhessük,

szükség van egy biztonságos, megtartó közegre, ahol a sebezhetőség nem egyenlő a veszéllyel

(pl. pszichoterápia, pszichológus). Ebben a kapcsolatban az idegrendszer újra tanulhatja, hogyan kezelje, és hogyan éljen együtt ezekkel a nehéz érzésekkel. Az érzelmek validálása (azaz annak elfogadása, hogy szabad dühösnek/szomorúnak stb. lenni) és szavakba öntése fontos tényező, illetve az érzelmek kreatív (rajz, művészet, mozgás) úton történő kiáramoltatása szintén kiegészítheti a terápiás munkát.

 

„Legyen hó” „Let it go”

Az ikonikus Legyen hó című dal összefoglal mindent, ami addig Elsával történt. Ha a dalszöveget angolul hallgatjuk, észre vehetjük benne az elfojtást, a rejtőzködést, önmaga megtagadását, a megfelelési kényszert, és azt a hihetetlen felszabadulást is, amit végre megérezhet.

A ‘Legyen hó’ az önelfogadás első lépése: amikor eldobja a kesztyűt, végre felvállalja a saját, elnyomott identitását.

Már nem akar a „jó kislány” lenni, már nem számít, mit gondolnak mások, csupán önmaga szeretne lenni, megélni az erejét, kibontakoztatni a szárnyait. Azt hihetnénk, ezzel Elsa révbe ér, hiszen felszabadulnak az elfojtott érzelmek, és megjelenik az önelfogadás szikrája is. Anna megjelenése a jégpalotában azonban tovább ront a helyzeten. Elsa még mindig fél, most már attól, hogy nem tud mit kezdeni a felszabadult érzelmekkel. Még nem tudja kezelni őket, menekül a kapcsolódás elől. Pedig, ahogy fentebb is írtam, a megfelelő minőségű kapcsolódás az egyik kulcs tényező a gyógyulásban. A félelem, hogy ő rossz, ő veszélyt jelent a húgára, megbénítja, és mindkettőjük sérüléséhez vezet.

 

Elsa menekül a kapcsolódás elől.

Elfogadás és önszeretet

A történet végén a kihűlt Anna utolsó leheletét a nővére megmentésére áldozza, ez az áldozat, a feltétel nélküli szeretet tettekben való megnyilvánulása hozza el az igazi változást Elsában: egyrészt megtapasztalja milyen az, amikor feltétel nélkül szeretik és elfogadják őt (minden addigi hiba és rossz döntés ellenére).

Másrészt pedig ő maga is igazán megéli és kapcsolódni tud a saját érzéseihez és gyászához, amikor zokogva öleli át a jéggé dermedt testvérét.

 

Szerzői reflexió

Ez a rendhagyó elemzés az én személyes, szubjektív reflexióm a Jégvarázs című meséről. Elsa és Anna történetén keresztül egy olyan világba szerettem volna kalauzolni az olvasót, ahol a jól ismert Disney-varázslat mögött felsejlenek a mindannyiunkat érintő hús-vér pszichológiai valóságok.

A Jégvarázs nem csupán egy mese a jégről és a hóról, hanem egy zseniális tükör a belső működéseinkhez. A legfontosabb üzenet, amit Elsa útja taníthat nekünk, talán az, hogy a saját „jeges börtönünkből” nem a tökéletességre való törekvés, hanem

a valódi önmagunk felvállalása és az önszeretet melege vezet ki.

Köszönöm, hogy velem tartottak ezen a belső utazáson!

 

 

Felhasznált irodalom:

A. Kapllanaj & J. M. Swirsky. (2025). Conceal, don’t feel: Exploring emotional experiences in Disney’s Frozen. Psi Chi, The International Honor Society in Psychology.

E. Sebestyén. (2019, március 18). „Soha nem a negatív érzelmek betegítenek, hanem az elfojtottak” – Amikor a test beszél. WMN.

Harbor Mental Health. (2025, november 4). What is functional freeze? Understanding this hidden trauma response. Harbor Psychiatry & Mental Health.

H. Awan. (2024, április 3). Frozen emotions: The neuroscience of emotional freezing in toxic bonds. Medium.

PersonalGuide. (2025, március 19). Miért veszélyes az érzelmek elfojtása?

PositivePsychology. (2024, március 5). What is self-esteem? A psychologist explains.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük